Szemantikus keresés a Google-ban
Ori Allon, a keresésminőség javításáért felelős technikai vezető és Ken Wilder, a találatokhoz kapcsolódó szövegrészletek megjelenítését fejlesztő csapat mérnöke, új bejelentést tett a Google hivatalos blogján márc. 24.-én.
Az egyik ilyen új lehetőség a szemantikus keresés, ami talán a fontosabbik az újítások közül. Tehát a Goggle, már a beírt több keresőszó közötti kapcsolatokat is tudja értelmezni. Sőt a találati oldal alján, a keresőt valószínűleg érdeklő a beírt kifejezésekhez kapcsolódó keresőkifejezéseket is felajánl. A szolgáltatás jelenleg 37 nyleven elérhető, köztük a magyar is.
A fejlesztők szerint is még komoly munka áll elöttük, de a jelenlegi helyzet nem éri el a felhasználók vágyálmát, ami egy úőj út kezdetét jelentené az intelligens kereséséhez.
Vélemény a PC Wolrdben
Ian Paul, a PC World újságírója, cikkében elég pontosan megfogalmazza véleményét,mely szeritn ez az egész olyan mint ágyúval verébre lőni és semmilyen új előnnyel nem jár, az eddigi kersési metódushoz képest.
A másik újítás
A találatokhoz tartozó szövegekben vastag betűssé tették a keresett kifejezést. Az ígéretek szeritn, ha háromnál több keresőkifejezést használunk akkor, hosszabb szöveget fognak felkínálni. Az IT Café íróinak ezt nem sikerült "előcsalogatniuk". Ezek a kevésbé áttörő jellegű újítások.
Forrsá: IT Café
2009. március 27., péntek
2009. március 24., kedd
Népszerű az internetes bankolás
Egyre többen neten intézik banki ügyeiket
Miután sikerült a bankoknak elérniük, hogy az emberek biztonságosnak érzik a netes banki ügyintézést, rohamosan nőni kezdett a szolgáltatást és így a kényelmet is választók száma.
A 18-69 éves internetezők 85%-a rendelkezik folyószámlával. Közülük több mint 40 százalékuk vesz igénybe online banki szolgáltatást (NRC Piackutató és a TNS VMR, 2008 második féléve, 10 ezer fő online megkérdezése).
A középkorú és idősebb korosztály tagjai is hasonló magas arányban használják az ügyintézés e formáját. Nemi megoszlásban pedig a férfiak vezetnek. A megkérdezett nők 30%, a férfiaknak pedig több mint a fele.
Településtípusonként és eltérő az arány. A fővárosban a legmagasabb, 50%. A megyeszékhelyeken ez az arány 44, egyéb városokban és falun, valamint a községekben 33%.
Ennek oka lehet, hogy a fővárosiak kényelmesebbek, vagy hogy vidéken jobban igénylik az emberek a személyes törődést.

Forrás: IT Café
Megújult az Internet Archive
Új adatközpontba kültözik az Internet Archive
A San Francisco székhelyű non-profit Internet Archive "időgépe"(Wayback Machine) új hardveres és szoftveres támogatást kap a Suntól.
Az új adatközpontot március 25-én avatják fel. "Az eddig egy hagyományos, Linux-szerverekkel működtetett adatközpontban tárolt fájlokat egy Sun Modular szerverkonténerbe költöztetik át, ahol egy ZFS fájlrendszert használó Solaris 10-et futtató környezetbe kerülnek az adatok, melyet az „all-in-one” központ moduláris felépítése miatt sokkal egyszerűbb és gyorsabb megépíteni (ráadásul a cég szerint ez a megoldás földrengésbiztos is, ami Kaliforniában fontos szempont lehet)."
Az új rendszer másodpercenként 500 lekérdezést tud majd végrehajtani a tulajdonosok szerint. De a web oldal megjelenése és technológiai háttere nem fog megváltozni.
Mindezeken a felül a nagyobb biztonság érdekében létrehoztak Egyiptomban az Alexandriai Könyvtár által működtetett tükörkiszolgálót. Ez jelenleg 85 milliárd weblapot tárol.
Az Internet Archive eddig 3 petabájtnyi anyagot dolgoztak eddig fel és nagyjából 100 terabájt új információval bővül az adatbázis havonta.

2009. március 10., kedd
A Google spórolni tanít
A Google új oldat indított a gazdasági vállság idejére
Az ötlet "zseniális"! Válság van? Akkor indítsunk egy olyan közösségi oldat ahol megoszthatjuk egymással spórolási tippjeinket!
Egy probléma van csak vele. Eddig még nem találtam rajta olyan bejegyzést ami valós lenne. Véleményem szerint a jelenlegi tippek, a kezdő marketinges bejegyzései. Olyan tanácsok amit mindenki tud. Bár azt is elképzelhetőnek tartom, hogy a nagy Amerikában az emberek tényleg nem gondolnak arra, hogy ne járassanak olyan újságot, amit nem is érdekli őket igazán. Vagy, hogy kapcsolják le a villanyt amikor elmennek otthonról.
Ilyen és ehhez hasonló tippek olvashatók a a TipJar közösségi oldalon. Mindezek mögött gy még kísérleti fázisban lévő technológiai háttér áll, a Google Moderator, mely a fejlesztéseket kívánja segíteni a Google App Engine csapatának kezdeményezésére.
Maga az oldal elég egyszerű, de angol nyelvtudás szükségeltetik. A felhasználók tematikusan kereshetnek a tippek között, s ugyanígy tölthetik fel saját javaslataikat is, pl: vásárlás, gyerekek és család, autó, üdülés stb. Természetesen szavazni is lehet, és egyenként értékelni a tippeket (ahogy ezt egy web 2-es oldaltól elvárjuk).
A rosszmájú szakértők szerint ez lehet a Goggle első lépése a közösségi oldalak meghódításához, ami a Goggle birodalom újabb nagy "sikere" lenne. És akkor már az életünk tejes területét le tudnák fedni és dokumentálni. Ez már sokkal félelmetesebb és egy újabb Nagy Testvér kép megjelenéséhez vezetene.
No de addig is osszuk meg tippjeinket és éljük túl a válláságot! Hátha nekünk is tudnak valami újat mondani a világ többi részének takarékos polgárai.

2009. március 9., hétfő
Letölthetők a rendszerválltás híradói
Elérhetők a rendszerválltás híradói az OSA honlapjáról
Volt-e Magyarországon 1989? Erre kaphatunk választ ha ellátogatunk az OSA ( Nyílt Nemzeti Archívum) honlapjára.
A honlapon jelenleg már elérhetők a 1989-es év februári és márciusi híradói. A projektet Rév István az OSA igazgatója jelentette be március 5.-én Budapesten. Az oldalról nem csak a híradók tölthetők le, hanem szöveges dokumentumok is abból az évből:

- Kossuth rádió adásainak átirata
- Szabad Európa adásainak átirata (angolul is)
- Szabad Európa hallagatóiank üzenete (angolul is)
- Magyar Távirati Iroda napi hírei
- Az állambizottség Napi Operatív Információs Jelentései
- Az állambizottság megyei szerveinek dokumentumai
- Az MSZP Budapesti Reformkörének dokumentumai
Képek:
- Szovjet tv adásai
- Munkásőrség Filmstúdiójának felvételei
- Urbán Tamás fényképei
- MSZP Politikai Bizottséga üléseinek felvételei
- Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásainak felvételei
Az archívumot naponta bővítik, anyagát a Neumann Ház Nemzeti Audiovizuális Archívuma biztosítja, melynek vezetője, Kitzinger Dávid. A feltöltött felvételeket a egy 2005-ös parlamenti döntés értelmében adta át. Közszolgálati televízió archívuma. Jelenleg a híradók 45 százaléka van a birtokukban.
A híradós adatbázist az OSA honlapján kiegészíti az ugyancsak naponta frissülő MTI-anyag (Magyar Távirati Ioda): az MTI 1989-ben kiadott híreit, valamint akkori rádiófigyelő szolgálatának anyagait, köztük a BBC és a Szabad Európa Rádió (SZER) híreit és kommentárjait közzéteszik mind az OSA, mind az MTI honlapján.
Tehát közelről is átélhetjük a 1989-es év eseményeit. Tessék szépen böngészgetni!
Forrás: ITCafé
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)